StreamInger

Írtam korábban már pár szóban a fő OTT üzleti modellekről és a bevételi oldalon kívül ennek van egy fontos oldalai is a tranzakciós és előfizetéses között: a különböző költségstruktúra.

A tranzakció alapú modellben a szolgáltatónak alapvetően jól kalkulálható technikai és magához a tartalomhoz kötődő beszerzési költségei vannak egy-egy tartalomelem leszállításával. A felhasználó pedig a megfontolt fogyasztásban érdekelt, hiszen minden műsor megtekintése újra pénzébe kerül (miután lejárt az alap 24-48 óra kölcsönzési idő). Természetesen léteznek ebben az esetben is olyan költségelemek, amelyek nem egyértelműen rendelhetőek egy-egy fogyasztói vásárlási tranzakcióhoz, mint például a marketing, vagy az ügyfélszolgálat, de egy idő után megismerhetőek olyan (akár szolgáltatók és szolgáltatások között is eltérő) arányok, amelyek lehetővé tesznek viszonylag „pontos” költségosztást és tervezést.

Az előfizetési és ingyenes modellek esetén a fogyasztás elméletileg korlátlan, ami internetes streaming megoldások esetén költségkockázatot jelenthetnek. Ekkor az előfizetéses díjat egy várható becsült, vagy tapasztalati általános fogyasztói szokásminta alapján érdemes meghatározni, illetve amennyire lehetséges a tartalomhoz kapcsolódó és technikai szolgáltatási szerződéseket is igyekszik annak megfelelően kötni, hogy csökkenjen a kitettsége a fogyasztás mennyiségének és inkább a bevétel arányában képződjenek a kiadásai. Előfizetéses szolgáltatások esetén a tartalom költsége nagyon nagy méretekben lehetséges valamilyen nézettség alapon is, de a tematikus szolgáltatások esetén jellemzőbb, hogy az árazás a lineáris műsoroknál megszokott tartalomcsomag/előfizető/hó alapokhoz hasonlóan kerül kiajánlásra.